Az Elengedés Háza 2023. évi áprilisi hírlevele
Számunkra nagy örömre ad okot,
hogy két év
vírushelyzettel/bezárással megnehezített,
valamint bő egy év hatalmas inflációs
sokkal és hihetetlen rezsiköltség
emelkedéssel járó krízis időszak
után is VAN
LEHETŐSÉG a munkánkat folytatni és az Elengedés Házát is újra megnyitni azok
előtt, akik vágynak arra, hogy figyelmüket tartósan
az ÉLETTELJES irányba
tudják fordítani, s LEHETŐSÉGNEK fogják fel
azt, ha fájdalmak, félelmek,
ellenállások miatt esetleg jelenleg a figyelmük
középpontjában a negativitás és
a következményeinek kontrollálása áll.
A téli időszakban sok olyan, egyébként stabil
és
lélektani/spirituális
ismerettel/képzettséggel bíró segítő
keresett meg minket
azzal, hogy a félelmek és az arra adott
kontrollválaszaik nyomán eltűnt az
életükből a könnyedség, a szabadság
és a pár és egyéb kapcsolataik is
mély
válságba jutottak.
Ha ilyen erős félelmek érnek el tudással, anyagi
biztonsággal rendelkező embereket is, akkor vajon mi lehet azokkal, akik
kevesebb tudással és/vagy anyagi biztonsággal bírnak?
A mostani idők kihívásai azonban komoly esélyt is
hordoznak
magukban. A félelem, az ellenállás és a
kontroll következményei eljuttathatnak
bárkit egy olyan pontra, amikor már
„megéri” kockáztatni, amikor
„megéri”
megengedni azt, hogy ami belül van az kívül is
megnyilvánulhasson.
Közeleg a Nagypéntek
és a Húsvét, melyek a kereszténység
központi történéseinek, Jézus
halálának és feltámadásának
ünnepei. A keresztre
feszítéskor az egyik megfeszített lator a
halála közeledtével „megmutatta
magát”,
bevallotta, hogy méltán szenved, s tekintetét
bizalommal arra szegezte, aki még
a kereszten is az ÉLET szimbóluma volt. Milyen hihetetlen: haldoklás közben reménységet,
bizalmat találni!
Hiszen annak az embernek volt addig több évtizede, amikor
nem tudott egységes, reménységgel és
bizalommal teljes lenni. De a szenvedések
és a teljes kilátástalanság közepette
a kereszten olyan egységessé, reménnyel
és bizalommal teljessé vált, mint soha
korábban. A krízis számodra vagy a
környezetedben élők számára is esély.
A kontrollmegszállott és
ellenállásból élő én
„haldoklása” bárkinél lehet egy
új, egységes, bizalommal
teljes ÉN megszületésének kezdete.
Mi Téradó
Zsuzsaként és Téradó
Lászlóként ebben a vajúdásban
és születésben
„bábáskodunk”, s ha megszületett a bizalomból élni tudó
„gyermek”, akkor annak felnövekedésében is társak vagyunk.
E sorok nem a „fejednek”
íródnak, hiszen a bizalom nem „hasznos”,
és talán vannak olyan tapasztalataid, hogy a
kinyílás, magad megmutatása komoly
sebekhez vezethet. A „múltvezérelt” fej nem
engedi az ilyen „hibákat” újra
elkövetni.
Olvasod e sorokat, s már mondja is: „ezt a szöveget
már ismerem, …, á, ma este
mindenképpen meg kell még csinálnom a …-t. Ez a kontroll, ez, ami megakadályozza,
hogy mélyen elköteleződj, s odaadd magad egy útnak, mely kivezet a fejedből, a
múltadból, az ellenállásból.
Téradó Zsuzsaként és Téradó
Lászlóként ennek az
elképzelésnek is adunk teret, ám a TÉR a
valójában a végtelen tágasságnak a
kifejeződése
is. Ebben pedig van hely a mély odaadás, önátadás és a bizalom
felfedezésének is.
Erre szolgálnak a fizikai és az online webkamerás
konzultációk
is, melyek során igen sokakkal élhettük meg az
„egy
hullámhosszra” hangolódást, a bizalom, s az
önátadás megszületését
és/vagy
kiteljesedését. Számos olyan
üzenetet/visszajelzést kaptunk, ami ezt fejezi ki.
Ezekben arról írtak nekünk, hogy jó
élni, hogy a kinyílás/megnyílás
következményei jók, hogy ezek hatása
óriási a párkapcsolatokra és az összes
más
emberi kapcsolatra nézve is. Nagy örömet okoz
nekünk, amikor láthatjuk, hogy a
bizalomnak, az önátadásnak
„kézzelfogható haszna” van. A belső
vetülete pedig
az ÖRÖM, a BÉKESSÉG és a SZERETET
megnyilvánulása.
Ezért bátorítunk a személyes vagy az online „KÉP A
KÉPBEN” konzultáció választására
vagy arra, hogy ajánld ezt azoknak az
önkéntes/főállású segítőknek
és azoknak, akik talán már
„megérettek arra”, hogy
a félelmeket és a kontrollt bátorságra
és bizalomra cseréljék.
Ezt a LEHETŐSÉGET erősítheti egy személyes vagy páros
időszak/elvonulás az ELENGEDÉS HÁZÁBAN is. A „fejed” nem tud elvonulni.
Azonban Te több vagy, mint a fejed. Miért ne lehetne gyakorolni az odaadást
minden pillanatban, a „válogatás nélküli részvételt” eseményekben,
tevékenységekben addig, ameddig a bátorság megerősödik, a bizalom felébred, az
egység megnyilvánul? Talán adhatsz egy valódi esélyt erre magadnak, sőt
másoknak is, azon keresztül, hogy megismerteted velük ezt a LEHETŐSÉGET.
Az egyéni, páros és kiscsoportos elvonulásokra május 15.
és november 15. között van lehetőség.
A megismertetésben szerepe lehet az új könyvünknek is,
melyet több százan már el is olvastatok. Köszönjük mindazoknak a
visszajelzését, akik elolvasták és megtiszteltek minket azzal, hogy
benyomásaikat megosztották velünk. Sok örömteli és dicsérő visszajelzést
kaptunk és számunkra a nem visszajelzés is valós visszajelzés volt. Az biztos,
hogy a MAGAMRA ÉBREDÉS, avagy Kankell Orsiék és Zárkózott Jakabék a
LEHETŐSÉG útján egy nem szokványos könyv, ahogyan az ELENGEDÉS HÁZA sem egy
szokványos TÉR a mai magyarországi közegben. A könyv a LEHETŐSÉGET, a BIZALMAT
ébresztgetheti, ami itt és most talán nagyon is időszerű…
A könyv ára 2023. 04.01-től 5.000 Ft.Megvásárolható/megrendelhető
Noszvajon nálunk az Elengedés Házában, s
személyesen átvehető Budapesten és az
ország néhány városában.
Megrendelés
esetén postán is el tudjuk küldeni. Megrendelhető: loroal@elengedeshaza.hu e-mail címen és
a 30 347 66 20-as mobilon. A régi vezetékes számunk márciustól
már nem él.
Az egyéni, vagy páros elvonulásra időpontot egyeztetni
e-mailen és telefonon keresztül lehet velünk. Kisebb csoportoknak pedig
lehetséges saját magukra szabott programot igényelni, természetesen előre
egyeztetett időpontban.
Az Elvonulás hozzájárulási költsége egyelőre minden
megkezdett napra 12.000 Ft marad. Az, hogy a hatalmas infláció mellet sem
emeljük most a részvételi díjat, a nagyvonalú adományoknak köszönhető, amit
ezúton mi is megköszönünk mindazoknak, akik így is támogatják munkánkat.
Az ár tartalmazza a szállást, a
speciális helyiségek és felszerelések
használatát, a napi 45 perces egyéni/páros
konzultációt és a közös programokat.
Kivételes esetekben, a LORO Alapítvány anyagi
helyzetének függvényében lehetőség
van kedvezményt kérni. Ezt jelentkezéskor
előzetesen írásban (e-mailben) kell
benyújtani elbírálásra. Köszönjük, ha valaki ennek támogatására (hiszen
csak akkor tudunk kedvezményt adni, ha van rá fedezetünk) céladományt
tud
adni (a LORO Alapítvány bankszámlaszáma:
11710002-20083667) és az adója 1%-át
az Elengedés Házát működtető LORO
Alapítványnak (adószám: 18581955-1-10) fel
tudja ajánlani. Ez úton is köszönjük a 2022. évben kapott adományokat azok
nevében is, akik anyagilag kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Köszönjük a
2022. évben kapott 112.709 Ft SZJA.1%-os felajánlást is, s azt is, ha idén a
LORO Alapítványnak ajánlod fel az adód 1%-át.
Örömmel és bizalom ébredéssel
teljes húsvéti időszakot
és életet kívánunk Neked szeretettel:
Téradó Zsuzsa és Téradó
László
Noszvaj,
2023. március 31.